Idegesen hördültem fel, amikor reggel meghallottam az ébresztőórát. Ma reggel úgy terveztem, hogy friss leszek és kipattanok az ágyból. Rossz ötlet volt...
Mivel két napja nem ettem és a héten 5-6 óránál nem aludtam többet így a hasam ugrott egy szörnyen nagyott, majd nagyerővel rámtört a hányinger. Ha lett volna valami a gyomromban tuti a szőnyegre terítem...
Felültem, majd erőtlenül estem vissza az ágyra, a kezem alig tudtam megmozdítani.
Apám idegesen kezdett az ajtón dörömbölni, majd amikor megunta füstölgő fejjel rontott be a szobámba.
- Felj már fel! - ordított rám. - Te is jól tudod, hogy ma anyáddal vendégeket fogadunk. Szedd össze magad és tünés itthonról!
Elfintorodtam, majd felültem az ágyban. Épp, hogy sikerült megtámasztani magam. Ahogy a szekrényem felé indultam a lábam megremegett és ha nem fogom meg az asztal sarkát elterülök a szoba közepén.
Megpillantottam a tükörben rám bámuló, zöld hajú, táskás szemű lányt, majd kirázott a hideg. Erőtlenül kezdtem a ruháim után kutakodni, majd kivettem valami kupac feketét és magamra cibáltam. Nagyjából kifésültem a hajam és beledobtam egy hajpántot, hogy lefogja az érdekesen kunkorodó fufrumat, majd felkentem a fejemre egy réteg alapozót. Így is rémesen festettem, de azért egy fokkal jobb volt.
Előkapartam az övtáskám, majd az éjjeliszekrényről belehajigáltam a pénztárcám és az irataimat, majd a mobilom után nyúltam. Feloldottam és csalódottan nyugtáztam, hogy amióta Nataniel Svájcba utazott még mindig nem hívott fel. Rengeteget próbálkoztam, de sehogysem értem el. A telefonja hol ki volt kapcsolva, hol foglalt volt, máskor pedig németül kezdett el valami géphangú nő beszélni, amiből egy kukkot nem értettem.
Elindultam le a lépcsőn, hogy egyek legalább egy marék kekszet, de amikor az onnan terjedő büdös hús szaga megcsapta az orromat önkéntelenül is öklendezni kezdtem.
A lábaim alig bírtak, de amennyire ment kirohantam az ajtón és becsaptam azt magam után.
Ötletem nem volt, hogy hova menjek. Nem is bírtam sokáig gyalogolni, így az első padra levetettem magam és az eget kezdtem bámulni, összegezve a jelenlegi helyzetemet.
A barátom, Nataniel Svájcban van. Nem keres, én sem tudom elérni. Fogalmam sincs, hogy mikor jön haza..
Az osztályból a "barátaim" mind utálnak. Az egyedüli beszélgetőpartnereim Alexy, Armin és Kim. Hozzájuk átnéznék szívesen, de Melody valami kirándulásra vitte őket.
A legjobb barátom, Viktor az autóbalesete óta kórházba van.. és várjunk csak.. ma engedik ki.
Felpattantam a padról, de olyan lendülettel, hogy éles fájdalom hasított a fejembe. Káromkodtam egy sort, majd a magam tempójában elindultam a Red Hope felé.
A kórterme teljesen üres volt. Ledöbbenve álltam. Valahogy elszomorított, hogy engem nem várt meg. Eddig minden nap bejártam és jól tudhatta volna, hogyha kiengedik az első közös utunk egy édességboltba vezetne.
Egy mosolygós ápolónő állt meg mögöttem. Nem sokkal lehetett idősebb nálam.
- Nem rég hazament a szüleivel. Biztos vár. - tette a kezét a vállamra.
Köszönetképpen bólintottam, majd rohanni kezdtem. Na jó, az azért túlzás..
Prüszkölve, köhögve, remegő lábakkal értem a házuk elé. A lábaimra támaszkodtam, majd próbáltam kifújni magam. Alapból nem voltam hozzászokva a futáshoz, nem hogy ahhoz, hogy eszeveszett módon, betegen rohangásszal a városban.
Amikor sikerült nagyjából kipihennem magam elindultam. Hívtam a liftet, majd amikor felértem csöngettem és vártam.
Az ajtót Viktor édesanyja nyitotta ki, a válla fölött pedig egy szőke lány kukucskált ki. Az arcát megnézve olyan 15-6 éves lehetett, a ruháit pedig egy luxusprosti is megirigyelte volna. Idő közben Viktor is odalépett, majd amikor megpillantott az arca csalódottra váltott, majd elsötétült.
- Ő itt Viktor kis menyasszonya, Severina. - törte meg a csendet Elena.
A szívem egy hatalmasat dobbant és szédülni kezdtem. A világ megfordult velem.
- Nahát, még nem mesélt rólam? Pedig már négy éve.- húzta gúnyos mosolyra a száját az a kur... akarom mondani Severina.
Szó nélkül hátat fordítottam, majd a lifthez indultam. Viktor szó nélkül lökte odébb a jegyesét, majd mielőtt az ajtó bezáródott volna beesett.
Ahogy a lift elindult eszeveszettül szédülni kezdtem. A szívem olyan erősen kalapált, hogy szinte hallani is lehetett. Szédülni kezdtem és elhomályosodott körülöttem minden.

Ahogy kinyitottam a szemeimet először koszos plafont pillantottam meg. Nagynehezen feltápászkodtam, majd egy számomra ismeretlen helyre kerültem. Biztos voltam benne, hogy már "holnap" van. Egyik oldalamon egy éjjeliszekrény volt, ahova az övtáskám volt letéve, a másik oldalt pedig egy nagy ablak. Kinéztem rajta, majd Viktort pillantottam meg. Egy farönkön ült és gondterhelten nézett maga elé.
- Ő hozott ide? - kérdeztem magamban.
Megpróbáltam összeszedni magam, majd elindultam hozzá. A szívem szúrt. Sosem gondoltam, hogy így becsap. Kiabálni akartam vele, megpofozni, sírni, ordítani, hogy lássa mennyire fáj.
Lassan kiléptem az ajtón, majd remegő lábakkal mentem felé. Hiába voltam előzőleg felbátorodva, most elöntött a félelem.
- Viktor.. hol vagyok? - motyogtam.
- Végre felkeltél. - sóhajtott. - Ez a nagyanyám régi háza. Mivel a szüleim bedugták őt egy idősek otthonába így mindig üresen áll.
Csendben bólintottam, majd letelepedtem mellé egy másik farönkre. Nem tudtam volna sokáig állni.
- Mióta éhezteted magad? Mikor aludtál utoljára rendesen? - rántott magához közelebb.
- Mióta van jegyesed? - vágtam vissza. - Minek hülyítettél akkor?
Ahogy kimondtam ezeket az arca elszomorodott. A látványától a szívem összefacsarodott.
- Nem szeretem Severinát. Sosem szerettem. - komolyodott el. - Te is tudod, hogy apámnak elég jólmenő állása van.. Igazából egy cége van. Severina az ő testvérének a lánya. Mivel mind a ketten tömve vannak pénzzel még születésünkkor elhatározták, hogy összeadnak minket. Én mindigis tiltakoztam ellene, ő pedig szerelmet színlelt. Mivel már elég idős vagyok apámék szerint meg kellene komolyodnom, ezért hívták ide ezt a lányt, hogy hátha majd "megnevel". - nevetett keserűen. - De a picsába.. én téged szeretlek. Mindig is téged szerettelek.
Ahogy a szemeibe néztem és megpillantottam benne azt a mérhetetlen fájdalmat megértettem. Ez rejtőzött az állandóan vigyorgó, idegesítő álca mögött.
Szerettem Viktort és legszívesebben a nyakába vetettem volna magam, de visszatartott az, hogy nekem itt van Nataniel. A fiút viszont ez egy cseppet sem érdekelte. Arcomat a kezei közé fogta, majd megcsókolt. Égetett a csók. Az agyam akármennyire is tiltakozott a szívem már régen megadta magát.
Viktor felkapott a karjaiba, majd a szobába vitt. Óvatosan fektetett az ágyra, ő pedig mellémfeküdt.
Először csak óvatosan simogattuk egymás karját, arcát, később a hátát, hasát. Apró csókokkal halmozott el a nyakamon, vállamon, addig, amég bennem a bűntudat utolsó szikrája is kialudt.
Megfogott a derekamnál, majd a mellkasára fektetett. Benyúlt a pólóm alá, a hideg ujjai pedig végigsiklottak a hátamon. Kirázott a hideg.

A nadrágomba csúsztatta a kezét, majd megmarkolta a fenekemet. Elmosolyodtam, ő pedig megcsókolt. Amikor elváltunk egymástól a látásom elhomályosult és ismét elájultam.

Rayne szemszöge:
Aggasztott Viktor viselkedése, így tök bénán szerepeltem az állásinterjúnak nem nevezhető beégésen. Végül felvettek annak ellenére, hogy össze-vissza beszéltem, mint egy rakás szerencsétlenség.
Utána leküldtek az ötös terembe, hogy találkozzak a csapattal és a menedzserrel.
Lementem a földszintre és megkerestem az ötös ajtót. Kopogtam, de nem válaszolt senki. Lenyomtam a kilincset és beléptem. A helység közepén egy vörös hajú fiú állt, megcsókolva az ő kék-zöld hajú barátnőjét.
- Bocsánat. - ugrottam hátra meglepetten, majd becsuktam az ajtót.
Felmentem az első emeletre, majd ott is az adott ajtóhoz mentem. Ennél a szobánál mégjobban meglepődtem. Egy skinhead kinézetű lány feküdt a kanapén, fölötte pedig a népszerű Pureness zenekar egyik tagja, Fujita Masaki térdelt.
- Takarodj már kifelé! - kiabált rám a lány.
Ott is becsuktam az ajtót, majd töprengve álltam a folyosó közepén.
A lépcsőnél megjelent egy magas férfi. Fekete haja volt és hideg, jégkék szemei. Bekopogott az előző szobába, majd amikor nem kapott választ résnyire nyitotta az ajtót és bekiabált:
- Zoey! Ideje lenne, ha letolnád a feneked a próbaterembe.
Elég ideges volt.
- Istenem már... - sóhajtott a lány, majd elindult.
- Te vagy Rayne? - pillantott rám a férfi.
- Igen. - bólintottam. - Csak kissé eltévedtem.
- Gyere. - intett, majd lementünk.
A férfi elindult egy kis folyosó felé. Kissé kopottak voltak már a falak. A villanynak sárgás fénye volt és eléggé villogott. Tisztára, mint egy horrorfilmben.
- Itt vagyunk. - nyitott ki egy ajtót.
Odabenn némán ácsingózott az a lány, akire rányitottam.
Ez a hely már sokkal bizalomgerjesztőbb volt, mint a folyosó, amint végig kellett jönni idáig. A falak vidám színekben pompáztak, az ablakból pedig csak tódult be a nap fénye.
- Nos lányok, akkor mától itt fogtok próbálni. Nekem viszont most dolgom van, úgyhogy magatokra hagylak titeket. - viharzott el.
Kínos csend telepedett le ránk. Zoey levágta magát egy fotelba, majd onnan méregetett engem ferde szemekkel.
- Ne haragudjatok, hogy rátok nyitottam. - törtem meg a csendet.
- Nem baj. - mosolyodott el a rózsaszín holmikat hordó, felemás hajú lány. - Amúgy szólíts csak Yukinak.
- Rendben. - vigyorodtam el. - Én Rayne vagyok.
Hirtelen kicsapódott az ajtó, majd a régi jó barátom, Sou rohant felém.
- De rég láttalak! - ölelt át.
Visszaöleltem, majd beszívtam az ismerős illatát.
Kiderült, hogy már itt dolgozik egy jó ideje és énekel. Egy PureBoys nevű duó tagja, amint Fujita Masaki öccsével, Kanatával alapítottak.
- Sajnálom, hogy nem tudtam neked gitárost szerezni. - hajtotta le a fejét.
- Ne parázz. - nevettem. - Én ismerek valakit, aki tuti, hogy benne lenne a dologban.
Egész jól elidőztünk Souval és a csajokkal, amikor egy magas férfi toppant be az ajtón. Fekete haja egyik oldalt fel volt nyírva és frufruját a szemüvegével fogta fel.
- Ti vagytok az új lánybanda? - kérdezte.
Zoey bólintott, majd elindultunk a fickó után. Egy fényes szobához vezetett. Kiderült, hogy később itt fotók fognak rólunk készülni, még ezen a héten.
Örültem, hogy hamar elkezdődik a munka, így le tudom foglalni magam Nathaniel nélkül.
Vártam, hogy visszajöjjön és újra együtt legyünk. Először kicsit viszakoztam a vele való kapcsolattól, de amikor a banda így reagált fontos lett számomra. Megértettem, hogy őt nem érdekli, hogy kikkel barátkozom, mi a hobbim, mert ő így szeret, ahogy vagyok.
- Van már nevünk? - szakított ki az álmodozásból Zoey.
- Szerintem meg kéne várni a negyedik tagot és akkor együtt eldöntjük. - agyaltam.
- Akkor mára ennyi. - kiabált be a menedzser. - Yuki és Zoey, ti mehettek haza. Rayne, te pedig vess egy pillantást az öltöződre. A 12-es az, az elsőn.
Elköszöntünk a lányokkal, majd az említett szobához mentem.
A falak fehérre voltak mázolva. Egy ágy volt az ablak alatt, a szoba közepén pedig egy asztal székekkel. Volt egy nagy tükör is, különféle szépítkezési eszközökkel. Oldalról egy másik helység nyílt. Egy zuhanykabin volt odabenn és tisztákodószerek. Át akartam nézni őket, de hirtelen megcsörrent a mobilom. Viktor apukája volt az.
- Halló? - szóltam bele bizonytalanul.
- Te vagy Viktor barátnője, ugye? - kérdezte. - Mert nem tudtam, hogy téged, vagy a Claire nevű kislányt hívjam fel.
- Tessék mondani.
- Viktort elütötte egy autó. - mondta síri hangon.
- Hogy mi?! - ejtettem el a táskámat.
- Jelenleg a Red Hope kórházban kezelik. - mesélte.
- Be lehet már menni hozzá?
- Igen, eszméleténél van, de ez is egy nagy csoda. - sóhajtott megkönnyebbülten. - Biztos örülni fog neked.
Letettem a telefont, majd rohantam a kórházhoz.
A recepción meglehetősen bunkók voltak, de addig-addig erősködtem, még meggyőztem őket.
Viktor egy kicsi szobábam volt egyedül és szomorúan bámulta a plafont. Az ágyához rohantam és lerogytam mellé.
- Hát te? - kérdezte vigyorogva.
- Mondd, hogy nincs komolyabb bajod. - pattantam fel.
- Egy hétig biztos, hogy benn leszek, de nyugi.
- Mi történt? - addogalmaskodtam.
- Elbambultam és elütött egy kocsi, aztán berepültem az üvegházba. - mondta, miközben a fejét fájlalta.
- Mit tehetek, hogy jobban érezd magad? - simítottam ki a hajat az arcából.
- Csókolj meg. - mosolyodott el.
- Komolyan kérdezem. - néztem rá szúrósan.
- Egy valamit ígérj meg. - fogta meg a kezem. - Ha szakítassz Nathaniellel összejössz velem.
- Nem terveztem, hogy szakítanánk. - sóhajtottam.
- Tudom, de ha mégis...
- Akkor ez egy ígéret. - mosolyodtam el. - De akkor neked várnod kell, amég nem megyünk szét.
- Így van. - észrevettem, hogy javul a kedve. - Ennek az ígéretnek jeléül csináltatni fogok egy piercinget, amit csak akkor szedek ki, ha már az enyém vagy.
- Akkor én befestem az egész hajamat zöldre. - fogtam vele kezet.
- Nem fog hiányozni a rózsaszín rész? - pillantott rám meglepetten.
- Veszek olyan színben kontaktlencsét. Úgyis ki akartam próbálni.
A vidám beszélgetésünknek a bejövő orvos vetett véget, aki hazaküldött, mert lejárt a látogatási idő.
Viktor megkért, hogy menjek fel hozzájuk, vigyem haza a cuccait és a polcán levő GameBoy-t vigyem magammal, hogy lefoglaljam magam a suliban.
Az ajtó zárva volt, de Vik annakidején másoltatott nekem egy kulcsot. A szülei is tudták, így nem volt belőle balhé. Bementem a szobájába, majd átverekedtem magam az ott heverő szeméten és ruhákon.
Végül nekiálltam kiválogatni a pólóit. A koszosakat a szennyesbe tettem, a tisztákat a szekrénybe. Kidobtam az ágy alatt rohadó ételt is és letörölgettem a port. Utána fáradtan dőltem az ágyára.
Jó érzés volt, mert éreztem az illatát. Hirtelen olyan nyugalom fogott el, mintha ő maga is mellettem lett volna. Igaz, hogy egy darabig agyaltam, hogy jól döntöttem-e. Nemt tudtam, hogy végül jó döntés-e, hogy Nathaniellel vagyok. De elnyomott az álom.
- Kedves, jól vagy? - keltegetett Viktor anyukája.
- B-Bocsánat. - pattantam fel. - Elaludtam.
- Semmi gond. Csináltam neked szendvicset reggelire, gyere a konyhába. - mosolygott Elena.
- Reggeli? - hüledeztem az órára pillantva.
- Igen. Láttuk, hogy elaludtál, így gondoltam nem keltelek fel, csak ha a suliba kell menned.
- Bocsánat, hogy gondot okoztam. - hajtottam le a fejem.
- Ugyan nem kell bocsánatot kérned. - veregette meg a vállam. - Köszönöm, hogy Viktor gondját viseled.
- Az túlzás... - gombóc lett a torkomban és a sírás is rámjött. - Miattam volt balesete.
- Dehogy is. - nyugatatott. - Ne okold magad. Tudod, hogy milyen szeleburdi és figyelmetlen.
-Ez miattam volt. Már régóta szerelmes belém és én nem vettem tudomásul. Összejöttem egy másik fiúval. - takartam el az arcom. - Olyan hülye vagyok.
- De ti nem együtt voltatok? - lepődött meg.
- Csak egy ideig. Most egy Claire nevű barátnője van, de nem szeretik egymást.
Még váltottunk pár szót, majd rohantam a sulihoz. Út közben belefutottam Rosába, aki tett felém néhány rosszalló pillantást.
Amikor beértem a suliba már mindenki tudta, hogy Viktor házától jövök. Sőt azt is, hogy kórházban van miattam. Castiel beszólásait egész nap hallgathattam. Ahol tudott nekemjött, odébblökött, vagy rálépett a lábamra.
Sőt még rátetőzött az is, hogy mivel nem voltak mára könyveim a tanárok karók sorozatát pakolta a naplóba.
Kicsengő után szabályosan rohantam hazáig. Próbáltam nem sírni, a szobáig ki is bírtam. Fogtam a szinezős tubust, majd az egészet a hajamra nyomtam eltüntetve a rózsaszín részeket.
Amikor végeztem nekiálltam a GameBoy-jal játszani. Szerettem a Pokémont, csak nem igazán tudtam, hogy mit kell vele csinálni. Estére egész jól belejöttem.

Viktor szemszöge:
A felkelés a mai nap is elég nehezen ment. Az óra csörgésére ébredtem, majd jókorát vágtam az idegesítően ordító kütyüre. Visszatettem a fejem a párnára és már megint szunyáltam is. Akkor sikerült felkelnem, amikor anyám becsörtetett a szobába, majd üvölteni kezdett, hogy késésben vagyok.
Felkaptam az első kezem ügyébe eső nadrágot és felrángattam magamra. Megszagoltam a pólót, amiben aludtam. Nyugtáztam, hogy nem büdös, így nem kerestem újat.
- Jó lenne, ha azt a ruhakupacot a szobád közepéről eltüntetnéd! -  kiabált be apám.
- Jól van már, fater. - nyögtem. - Még csak most keltem.
Kivánszorogtam a konyhába, eltettem két szendvicset, majd elindultam. Kifelé menet még igazítottam egyet a hajamon, majd Rayne elé indultam. A suliban úgyis a többi gyökérrel lesz elfoglalva. Ha nem, akkor meg majd az a hülye Castiel nem hagy levegőhöz jutnom és órákig hallgathatom a többiek papolását, hogy ne barátkozzak vele, mert elpártolt a csicskákhoz.
Már majdnem odaértem, amikor megláttam Nathaniellel kézenfogva sétálni. Gyorsan irányt váltottam, mielőtt észrevett volna, majd magányosan indultam a suli felé. Szerencsére mindenki a főúton ment, így tudtam az egyik mellékutcán dühöngeni.
Mikor beértem a suliba leszólított Melody.
- Várj! Beszélni akarok veled. - kiabált utánam.
- Mi van? - vontam fel a szemöldököm. - Ha oltogatni akarsz, akkor inkább máskor. Rohadtul nem vagyok olyan kedvemben.
- Nem, most valami komoly dolog. - bizonygatta.
- Mondjad... - sóhajtottam.
- Ne itt, mert meghallják. - mondta, majd a suli pincéjééig rángatott.
Nem tudtam mire fel ez a nagy titkolózás. Reméltem, hogy nem akar szerelmet vallani.
- Te szereted Rayne-t, ugye? - kérdezte.
- Igen, mert?
- Van egy tervem. Ha segítessz nekem Nathaniellel szétszakítani, akkor boldogok lehetünk mindketten. Újra a régi lesz minden.- hadarta.
- Tudod... - kezdtem bele. - Lehet, hogy most meglepődsz, mert egy ostoba nyomoréknak hittél eddig, de nekem is van eszem és szívem is. Én szeretem őt és örülök, ha boldog. Ha azzal a szőke idiótával boldog, akkor legyen.
- De nem örülsz! Nézz magadra!
- Lehet, hogy nem vagyok boldog, - indultam az ajtó felé - de nem akarok szemét lenni, aki szétszakítja őket. Én tisztességesen játszom, nem piszkos kezekkel.
A kilincs után nyúltam, de a lány csak nem akart engedni.
- Örülnél, ha kicsi Claire megtudná, hogy nem őt szereted? - vigyorgott.
- Tudja. - kacsintottam, majd felmentem a teremhez.
Castiel pont az ajtó előtt portyázott, rám várt.
- Ellógsz velem ma? - vigyorgott.
- Efelől mindegy. - rántottam meg a vállam. - Csak vissze kell jönnöm, mert meg kell beszélnem valamit valakivel.
- Csaknem Rayne az? - fintogrott.
- Hagyjuk, jó? - sóhajtottam lemondóan.
Így történt, hogy mielőtt elkezdődött az első óra felmentünk a tetőre és le sem jöttünk onnan, amég az utolsó óráról ki nem csöngettek. Az időt elütöttük zenehallgatással, koncertek tervezésével.
Végül már eléggé untuk egymás képét, így csak feküdtünk és bámultunk a semmibe. Mikor megszólalt a csengő felpattantam, majd a teremhez rohantam.
- Rayne, beszélnünk kell. - ragadtam meg a karját.
- Gyorsan, mert sietek. - pattogott.
- Nathanielhez mész, ugye? - forgattam meg a szemem.
- Nem, ő rohan haza, mert elutazik.
- Hova? - csodálkoztam. Nem tudtam, hogy a szőke stréber elutazna, így eléggé meglepett.
- Jövőre Svájcban fog dolgozni, így kimegy próbamunkára egy hónapra. - mesélte.
- Akkor hova sietsz ennyire? - álltam elé.
- A japán haverom, Sou talált nekem egy bandát. Mától a Jun Production-nél fogok dolgozni. - hadarta. - Sajnos nem lesz túl sok szabadidőm, de vére lesz munkám.
- Miért jöttél össze Nathaniellel? - vágtam hozzá a kérdést.
Láttam, hogy menne, így muszáj volt hozzávágnom, hogy visszatarthassam. Ha most ezt nem kérdezem meg tőle, akkor valószínű soha nem fogom. Így ezen a alapom bombáztam le vele.
- Az utóbbi időben megkedveltem. - mosolygott. - Ne haragudj, de most rohanok. Nem akarok mindent az első nap elbénázni. Szia!
Némán bámultam a távolodó alakját. Az, hogy Nathaniel nem lesz itthon egy hónapig feldobott. Reméltem, hogy az az idő alatt Rayne is ki fog ábrándulni belőle.
Elindultam hazafelé. Mikor kiértem a suliből előkaptam a cigimet, majd idegesen kezdtem el túrni a táskámban az öngyújtóm után. Amint sikerült a számból lógó bagót meggyújtani egy jó mélyet szippantottam belőle, majd úgy folytattam a hazautat.
Félúton megálltam és vettem pár zacskó rágcsálnivalót, hogy este elterelhessem a figyelmem egy kis filmnézéssel. Sőt abban a pillanatban arra is rávettem magam, hogy rendet teszek a szobámban.
Aggasztott az is, hogy nem tudtam Claire-rel mit kezdeni. Külsőleg tetszett, mert szép volt. Amúgy is aranyos, kedves és jókat lehet vele nevetni. De vele is az a bajom, mint az összes többi csajjal: ő nem Rayne.
Tudtam, hogy ő is csak barátként tekintett rám, mert Lysander felé kacsingatott. Jobban belegondolva ők ketten össze is illettek. Lysander csendes, kedves és odaadó. Emellett híres a modoráról. Pont egy olyan félénk, érzékeny lányhoz illene, mint Claire. Ami meg engem illet... egy szeleburdi idióta nem igazán kellene senkinek.
Bekanyarodtam az utcába, majd egy óvatlan pillanatban megbotlottam. Felszedtem a cuccaimat a földről, majd mentem tovább.
Mindig ritka volt, hogy ilyesmin törjem a fejem. Sőt az is, hogy a problémáimmal való rágódás miatt ne figyeljek a külvilágra. Azt viszont nem tudtam elfelejteni, hogy Rayne összejött azzal a szőke nyomorékkal.
Leléptem a járdáról, majd mélázva mentem tovább. Hangos dudálásra kaptam fel a fejem, de nem tudtam már odébbugrani. Nekicsapódtam a gyorsan közeledő kocsi szélvédőjének, ami olyan erővel fékezett, hogy  berepültem onnan egyenesen a házunk elé helyezett üvegházba.
Ahogy beestem az öveg több helyen is elvágott. A fájdalom eléggé megbénított, így csak néztem, ahogy dől belőlem a vér. Nem sokkkal ezután elvesztettem az eszméletem.

Rayne szemszöge:
A nap folyamán semmi említésre méltó nem történt. Viktor kerülte velem a szemkontaktust minden beszélgetés alkalmával, Castiel pedig elkerült annyira, amennyire csak tudott.
Amikor Amber megtudta, hogy Nath lett a szobatársam hisztizni kezdett, majd csapkodva elrohant. Az egészet viszont Melody nézte a legkevésbé jó szemmel.
Korán indultam fürdeni, hogy a tömeg ne fogyassza el előlem a melegvizet. Felaggattam a cuccaimat a fogasra, majd amikor a hajamat kezdtem felkötni betoppant Melody.
- Jaj, hát téged kerestelek! - kiáltott fel vidáman.
 Én természetesen éreztem, benne a hátsó szándékot. Mivel nem volt kedvem a hülye balhéihoz, így némán folytattam a készülődést.
- Hozzád beszélek. - fogta meg a vállam.
- Mondd... - adtam be a derekam.
- Elegem van belőled. - tette csípőre a kezét.
- Ha csak ennyit akartál mondani, akkor nyugodtan mehetsz a dolgodra. Ezt eddig is tudtam rólad. - epéztem.
- Nem, nem ennyit akarok. - dőlt a falnak, majd úgy folytatta. - Azt hiszem, hogy elég nyilvánvalóan megmondtam neked, hogy szállj le Nathanielről.
Abban a pillanatban valami frappánsat vissza tudtam volna neki vágni, de inkább hagytam, tekintettel arra, hogy az osztály bármely másik női tagja betoppanhat. Jobbik esetben Rosa, vagy Claire az illető, ha pechem van akkor viszont a drága Amber.
- Tudod, Melody a vesztés egy szükséges rossz. Neked is meg kellene tanulnod veszíteni. Nem én akartam, hogy Nate belémszeressen. Általában a lehető legutálatosabb voltam vele. De végül másképp alakult a dolog kettőnk között. Vagy add fel végre, vagy küzdj normálisan. - tettem pontot az i-re, ezzel pedig a lánynál kiborult a bili.
- Már becézgeted is?! - sötétült el az arca.
- Te nem vagy normális. - forgattam meg a szemem, majd magamhoz kaptam a cuccaim és faképnél hagytam a hüledező Melodyt.
Az udvaron az osztály többi tagja üldögélt a tűz körül. A tábor megint nem volt valami zajos. Viktor és Castiel bizonyára már az ágyban feküdtek és a plafont bámulták unalmukban.
A szemeimmel megkerestem Rosát, majd amikor megpillantottam a hófehér hajat hozzá rohantam, majd letelepedtem mellé.
- Ez a tábor szörnyű. - nyögtem, majd a fejemet a vállára tettem.
- Mit csinálsz? - lökött odébb felháborodottan.
- Mi baj, Rosa? - lepődtem meg.
- Menj vissza a Nathaniel-bandádhoz. Már biztos befogadtak. - húzódott arrébb.
- Komolyan nem tudom, hogy miről beszélsz. - sóhajtottam.
- Nem veszed észre magad? - rivallt rám. - Tök gáz az, amit csinálsz.
- Miért, mit csinálok? - akadtam ki teljesen.
- Először Viktor. Kifogtad a város legidiótább gyerekét. Ő még elfogadható, mert jóban van a többiekkel. Utána ott volt a tanáros ügy. - nevetett keserűen. - Hogy jöhettél össze egy tanárral? De ő hagyján. A tetőpont Nathaniel.
Nem szóltam, csak csendben felálltam és elkullogtam a szobába. Kissé megsemmisülve éreztem magam.
Nath az ágyon feküdt és olvasott, de amikor meghallotta, hogy jövök felpattant és elmosolyodott.
Én nem szóltam semmit, csak levágtam magam az ágyra és ott duzzogtam tovább.
- Jól vagy? - ült le mellém a szőke fiú.
- Nem igazán, de ne beszéljünk róla. - mosolyodtam el. - Nem baj, ha ledőlök aludni?
- Nyugodtan. Este tíz van. Én is megágyazok magamnak a földön. - tette le a könyvet az asztalra.
- A földön? - csodálkoztam. - Dehát ez az ágy bazinagy.
- Hát.. az első napon nem alhatok veled együtt egyből. - jött zavarba.
- Istenem, Nathaniel. - forgattam meg a szemem, majd megragadtam az ingje nyakát, majd felcibáltam az ágyra. - Majd háttal alszunk egymásnak.
A fiú nem szólt többet, tényleg megfordult, majd betakarózott. Én még egyszer felkeltem és tettem-vettem a szobába, majd bezártam az ajtót, beállítottam az ébresztőt, lekapcsoltam a villanyt, majd a sötétben botladozva másztam vissza az ágyba.
Ahogy Nath-nak megígértem én is hátat fordítottam neki, majd mély gondolkodóba estem. Végigfuttattam magam előtt, hogy mi is történt velem az utóbbi fél évben. A megismerkedés Dimmel, a nyaralás Viktorral és Nate vallomása. Eszembejutott az éjszaka Dimitrivel és Rosa mai szavai. Akármennyire is próbáltam visszatartani, a könnyeim kibuggyantak a szememből, majd keserves zokogásba kezdtem.
- Hé, mi a baj? - hallottam meg Nathaniel lágy hangját.
- Mindenki utál a bandából, mert összejöttem veled. - szipogtam, majd idegesen csapkodva lerúgtam magamról a takarót.
- Szard le őket. - nevetett, majd magához ölelt és megosztotta velem a takaróját.
Viszonylag hamar elaludtam. Viccesnek tartottam a helyzetet, mert még suli időben sem aludtam tizenegy előtt. Ennek köszönhetően pedig reggel friss és jókedvű voltam annak ellenére, hogy Castiel és a többiek szúrósan néztek rám végig. Egyedül Viktor maradt normális az összes közül. Claire is váltott velem pár szót. Azt mondta, hogy ő titokban a barátom, csak fél, hogy a többiek kiközösítik. Mint a dedóban...
Reggeli után az osztály a szokott helyen gyülekezett, az igazgatónő pedig hirdette a napi programot.
- Mivel végre jó idő van, így lemegyünk a tópartra fürdeni. Ismételten mondanám, hogy aki nem akar jönni annak van más lehetőség. A fürdős csoport Dimitri tanárúrral és Mrs. Fletcherrel megy a parta, aki viszont nem szeretne menni az eljöhet velem a városba.  - magyarázta a diri. - Utána délután négykor találkozunk itt és indulunk vissza a vasútállomásra. Fél óra múlva mindenki gyülekezzen a cuccaival.
- Hova szeretnél menni? - mosolygott rám Nate.
- A partra. - villantottam egy százvattos mosolyt.
Gyorsan összeszedtük a cuccainkat, majd elsőnek ácsingóztunk a kapuban.
- Na nem mondod, hogy ezek is velünk jönnek. - húzta a száját Castiel.
- Fogalmam sincs, hogy mi bajod van. - rántotta meg Viktor a vállát.
- Kérdezd őt. - mutogatott rám a vörös.
- Együtt vagyunk Nathaniellel. Ez a nagy baj. Most mindenki utál. - tártam szét a karom.
Viktor kínjában nevetni kezdett, Cas fintorgott, Nath pedig sötéten nézte őket.
Lassan összegyűlt a csapat, majd elindultunk a patra. Kellemes meglepetés volt, mert az egész úgy volt kialakítva, mint egy tengerpart. Hamar leterítettük a törölközőinket, majd a vízhez mentünk. Idő közben csatlakozott hozzánk Alexy, Kim és Iris is. Ahogy megismertem őket teljesen megváltozott a véleményem róluk.
- Na, jó velünk, csicskákkal lógni? - fröcskölt le Kim.
- Nem gondoltam volna, hogy ilyen jó érzés csicskának lenni. - a végét már sikítottam, mert Alexy a nyakába kapott. - Tegyél le!
Hiába visítottam, ő csak nem eresztett. Végül a hajába kapaszkodtam, mire Iris csikizni kezdett, így beleestem a vízbe.
Meglepetten néztek rám, ahogy jöttem fel a víz alól, de amikor meglátták a vigyorgó fejemet, minden aggodalom elszállt.
- Rayne, jössz fagyizni? - mosolygott rám Nate.
- Persze. - mondtam, majd futottam utána.
Ahogy kiértünk a vízből megfigyeltem, hogy egész izmos. Eddigi életemben mindig azt hittem, hogy ő naphosszatt csak tanul, vagy olvas és közben eszik.
Már majdnem a fagyizóhoz értünk, amikor derült égből villámcsapásként megjelent Dakota.
- Te mi a francot keresel itt? - mordultam rá.
- Hát szabad így fogadni egy régi barátot? - kezdett rá mézesmázos hangon. - És itt van Nathaniel is. Micsoda meglepetés.
- Mit akarsz? - fintorodtam el.
- Elkérlek a szőke hercegedtől egy kicsit. - vigyorgott. - Beszélgetünk, szörfözünk és csókolózunk a naplementében.
- Azt már nem. - kiáltott fel Nate, majd ugyan azzal a lendülettel megragadta Dake torkát. - Szállj le a barátnőmről.
Alig tudtam leállítani. A szörfös feje már egészen belilult, a szöszi pedig elégedetten nézett rá.
- Megfojtod, hallod? - kiabáltam rá, majd megpróbáltam odébb rángatni.

Nataniel szemszög:
Az osztályfőnök kirohant a szobából, Rayne pedig keservesen kezdett sírni. Megszorította a pólómat, majd egyre szorosabban húzta és a zokogása sem enyhült. Csak rémülten néztem és próbáltam kitalálni valamit.
Addig-addig sírt, még el nem aludt, így befektettem az ágyba, betakargattam, majd az ágya szélére ültem, hogy megvárjam Dimitrit.
Pár óra múlva visszajött, de még mindig ugyan olyan ideges volt.
- Nem lenne probléma, ha helyet cserélnénk? - vakargatta a tarkóját.
- Mármint, hogy én.. Rayne és én egy szobában? - jöttem eléggé durván zavarba.
- Kérlek. Csak két éjszaka.
Rábólintottam, ő pedig távozott.
Egész éjszaka nem hagyott nyugodni, hogy vajon mi történhetett a lánnyal. Ő egész nyugodtan szuszogott végig, én pedig olvasgatással próbáltam elütni az időt, ugyanis álom nem jött a szememre.
Reggel hétkor jelzett a mobilom, hogy itt az idő ébredezni. Kinyomtam, majd az ágyhoz léptem, hogy Rayne-t felkeltsem. Óvatosan próbáltam rázogatni, de nem reagált. Csak csendben elmélázva néztem. Bámultam az arcát, a haját, pedig azt hittem, hogy nyár óta elfelejtettem. Csendben föléhajoltam, majd megpróbáltam megcsókolni, amikor kicsapódott az ajtó.
- Rayne! Itt az idő, hogy kiemeld a segged az ágyból és kezdetét vegye a túra! - kiabált Viktor, majd amikor meglátott, hogy a lány fölött térdelek elsötétült az arca. - Mit művelsz te undorító szemétláda?!
-Én csak.. próbáltam felkelteni. - motyogtam.
- Tünés! Kifelé innen, vagy szétverem a stréber fejedet! - kiabált rám, majd lelökött a földre és egy jókorát rúgott az oldalamba.
Amikor meghallotta Rayne halk hangját elcsöndesedett.
- Ha valakinek szét akarod verni a fejét, akkor nekem. - motyogta rekedten.
- Mi a fenét műveltél vele, te nemnormális?! - kiabált rám Viktor.
- Na-Nataniel? - csodálkozott el, amikor megpillantott a földön, majd hangnemet váltott. - Akkor indulás a túrára!
- Dimitri hol van? - nézett körbe a fiú.
- Helyet cserélt velem. - sóhajtottam, majd felkeltem a földről.
Egy darabig kínos csend telepedett a szobára. Rayne bevonult a fürdőszobába átöltözni, Viktorral pedig gyilkos szemekkel pásztáztuk egymást addig, amég Dimitri be nem tört a szobába.
- Rayne, bocsánatot akarok kérni. - szólalt meg fennhangon.
- Azt baszhatod, mert nem hallja. - nevetett Viktor gúnyosan, mire az említett kitotyogott átöltözve.
- Rayne én... - kezdett volna bele a fiatal tanár.
- Ott a kijárat! - kiabált a lány. - Többet ne is lássalak!
- Gyülekező! - hallottuk meg az igazgatónő hangját, így mi is társultunk odakinn nyüzsgő társainkhoz.
Szorosan Nataniel nyomában haladtam, ezáltal jól meg is bámult minket mindenki. Viktor időközben megkereste Claire-t és inkább vele maradt. Castiel velős megjegyzését sem kerülhettem ki.
- Az időjárásra tekintettel a túra kissé átalakul. - szólalt fel Fletcher.
- Ugye nem marad el? - kibált be valaki hátúlról.
- Jó lenne, ha egyszer az életben végighallgatnátok azt, amit egy tanár el akar mondani! - ordított rá Shermansky.
- Tehát.. - folytatta a testnevelő - Csak azok jönnek, akik eléggé bírják a gyűrődést. Valószínű, hogy esni fog, úgyhogy vízhatlan cipő és esőkabát szükséges. Inni és enni mindenképp hozzatok, ne felejtsétek a lámpákat és a gyufát sem.
- Aki akar.. - vágott a szavába az igazgatónő - az velem jöhet a városba nézelődni. Miután odaértünk szétszóróunk, utána egy megbeszélt helyen találkozunk. Aki pedig itt akar maradni, arra Dimitri tanárúr felügyel. Kérlek álljatok az adott tanárhoz.
- Ugye te jössz velem vásárolni? - pattant Rayne mellé Rosa és átkarolta a kezét.
- Sajnálom, én egyedül szeretnék kicsit lenni. - fordult vissza a lány a szobája felé.
- Csaknem az új testőröddel, Nataniellel fogsz valahol enyelegni? - pillantott ránk Castiel gúnyosan.
Rayne válasz nélkül hagyta, Rosa pedig halkan megfeddte.
- Mit akarsz tőle, te szőke rohadék? - lökött Castiel a falhoz. - Azt akarod, hogy olyan nyomorék legyen, mint te és a barátaid?
- Szállj már le rólam. - löktem odébb a vöröst. - Inkább menj a többiek után, mert jól lemaradtál.
Idővel mindenki szétszéledt, így kiültem a tető alá, hogy olvasással elüssem az időt.
Mikor felnéztem Dimitri bement a szobába, másik pillanatban már Rayne rohant ki onnan sírva.
Eldobtam a könyvet és rohanni kezdtem utána, így kezdetét vette egy hosszú kergetőzés a városban.
Egyszercsak hirtelen elvesztettem a szemem elől. Leültem egy padra és azon kezdtem tűnődni, vajon hol lehet. Irigyeltem a nyomozókat, akik pillanat alatt rájöttek minden titokra. Én pedig hiába szeretem őt, alig tudok róla valamit.
Tovább ücsörögtem a padon, az idő pedig egyre romlott.
Hirtelen egy kóbormacska sétált a lábamhoz, majd odadörgölőzött. Meg akartam simogatni, de esni kezdett, a jószág pedig elrohant, én pedig futottam utána. Beugrott két nagy bokor közé. Hezitáltam, majd utána vetettem magam. Ahogy bejjebb jutottam egy járatot pillantottam meg, ott pedig Rayne üldögélt.
Valami kemény ütötte meg a fejemet, majd amikor a lábam mellé pillantottam észrevettem, hogy tojás nagyságú jégdarabok potyognak, így beugrottam én is a hasadékba.
- Nem baj, ha itt maradok? - törtem meg a csendet.
- Nem. Örülök, hogy utánamjöttél. - hajtotta le a fejét. - Meglepődtem, hogy utánamfutottál.
- Persze, hogy követtelek! Hiszen én már mióta szerelmes vagyok beléd! - kiabáltam rá. - Te még mindig utálsz engem, igaz?
- Dehogy utállak. - nézett rám meglepetten, majd hirtelen elvörösödött. - Én.. én csak..
- Váltsunk témát, jó? - próbáltam leplezni én is a zavarom. - Tegnap miért sírtál?
- Vázoljam fel szépen, vagy nyersen kéred?
- Ahogy neked könnyebb.. - küldtem felé egy bíztató mosolyt.
- Röviden.. - kezdett bele. - Amber adott pezsgőt, amibe fogalmam sincsen mit kevert. Bementünk a szobába, aztán Dimitrivel egy ágyban ébredtünk. Már ha érted, hogy mire célzok.
- Te lefeküdtél az osztályfőnökkel? - kiabáltam rá kétségbeesve.
- De nem tehetek róla! Drog hatása alatt voltam, amit a húgod itatott meg velem! - kezdett sírni. - Gyerünk, rúgj oldalba és kezdj el utálni te is!
- Nyugodj meg. - húztam magamhoz. - Én sosem foglak utálni.
- Biztos? - nézett rám könnyes szemekkel és a nyakamba fúrta az arcát. - Nataniel..
- Ah! - szuszogtam fel, amikor a forró lehellete a nyakamat érte.
Az arcom teljesen elvörösödött és a kezem a szám elé kaptam. Kicsit el is fordultam, hogy ne lássa meg, hogy minden vér (nem csak) a fejembe szállt.
- Mi a gond? - hajolt az arcomba, én pedig mégvörösebb lettem.
- S-semmi, csak adj pár percet, hogy lenyugodhassak. - sóhajtottam. - Csak a közelséged és a hely zártsága... kicsit összezavar.
- Ezt Castiel úgy fejezné ki, hogy kanos vagy. - nevetett.
- Ez teljesen más! - fakadtam ki zavaromban. - Kanos bárki lehet. De én szerelmes vagyok és azért.
- Nyugodj meg. Nem kell kimagyarázni. - dőlt a mellkasomra, majd meglepődött a gyorsan kalapáló szívem miatt. - Biztos jól vagy?
- Nem, nem vagyok jól. Izzadnak a tenyereim, heves a szívverésem. - pillantottam rá.
- Máskor is volt már ilyen? - kérdezte aggódva.
- Nem. Csak akkor, ha veled vagyok.
- Van rá valami gyógyszer? Elszaladjak a gyógyszertárba, vagy van nálad? - kapott a zsebeihez.
- Itt van. - mosolyodtam el, majd megfogtam az arcát és megcsókoltam.
Eleinte tiltakozni próbált, majd lassacskán lenyugodott, átkarolt és elmélyítettük a csókot. Életem lehető legnagyobb meglepetésében volt részem.
A csók után rámpillantott, én pedig vártam az engem illető hatalmas nagy pofonomat. Már a szemeimet is összehúztam, de a tasli csak nem jött.
- Nem ütsz meg? - néztem rá meglepetten.
- Nem. Csak meglepődtem. Nem gondoltam, hogy megteszed. - mosolygott. - Viszont elállt az eső és a víz kezd ide befolyni, úgyhogy jobban tennénk, ha visszamennénk.
- Jó ötlet. - húztam fel a földről, majd továbbra sem engedtem el a kezét.
Kilépve a bokrok közül szembetalálkoztunk Castiellel év Viktorral. A vörös egy baseball ütőt tartott a kezében és jókedvűen lóbálta, a fekete pedig egy pillangókést csattogtatott.
- Végre kijöttél, szöszi. - néztek rám egyszerre.
- Mit akartok tőlem? - álltam Rayne elé.
- Elég volt abból, hogy állandóan Rayne-t bántod. Most hallottam nemrég a táborban, hogy egész éjjel sírt. Sőt sírva futott el ma. Nem elég indíték, hogy kiverjük belőled a szart is? - pattintotta ki ismét a bicskát.
- Álljatok már le! Ti nem tudtok semmit. - tolt odébb Rayne. - Ti akkora idióták vagytok.
- Ne akard már megmenteni a pelyhes seggét. - mordult fel Castiel és felém lendítette az ütőt.
- Nyugodj már le, cseszd meg! - kiabált a lány ismét. - Ő nem tehet semmiről. Dimitri és Amber az okai az egésznek.
- Miről zagyválsz itt? - vonta fel a szemöldökét Viktor.
- Már megint beszélnem kell róla.. - sötétült el Rayne arca. - Ez akkora szégyen... Amber belekevert valamit a pezsgőbe, én pedig lefeküdtem Dimitrivel a tudatom alatt. Ennyi. Erre voltatok kíváncsiak?
Egyre hangosabban kezdett a két fiúra kiabálni, mire ők teljesen elcsendesültek. Viktor kezéből kiesett a bicska és beleállt a földbe. Castiel üveges tekintettel bámult maga elé, Rayne pedig megragadta a kezemet és húzott magával.
Messze sétáltunk, majd hirtelen egy nagy fánál megálltunk.
- Sajnálom Nataniel. Akkora egy idióta voltam. - kezdett ismét sírni, majd egy jókorát ütött a fára. A kezéből elkezdett folyni a vér, én pedig hezitálás nélkül letéptem az ingujjamat és próbáltam betekerni.
Magamhoz szorítottam, mire kissé lenyugodott.
- Bocsáss meg... - motyogta, majd hirtelen... megcsókolt?

Változatlanul marad Dimitri szemszöge.
A vonat megállt, mi pedig leszálltunk a vonatról. Tíz perc keresgélés után egyben volt az egész osztály, így elindulhattunk a szállára.
Egy kicsi apartman volt terasszal, udvarra néző szobákkal. A diákok neki is álltak elfoglalni a helyüket.
- Most komolyan vele kell aludjak? - intézte Rayne a kérdést az igazgatónőnek.
- Ha annyira nagy baj, akkor akár alhatsz velem is. - morgott rá az öreg nő.
- Isten ments! - hőkölt hátra a lány, majd elvesztette az egyensúlyát és rám esett.
Nagynehezen feltápászkodtunk a földről és elsunnyogtunk Shermansky megróvó tekintete elől.
Mindenki betelepedett a szobáiba, majd kiderült, hogy két lakosztály hiányzik. A két tanár a két problémás fiúval átsétált a szomszédba és ott érdeklődött lakhely után, még az én orromra szigorúan rákötötték, hogy bármi gond és repülök az iskolából. Tökéletes motiváció egy kezdő tanárnak, nem?
Fél óránk volt lepakolni, utána visszajött a diri, hogy kihirdesse a programot. A diákok a teraszon csoprtosultak, hogy ne érje őket az eső.
- Az esőre tekintettel változik a program. - szólalt fel az idősödő nő. - Mivel tudom, hogy sokatok nem akar majd esőben mászkálni, így csak azok jönnek strandra, akik akarnak. A többiek itt maradnak a tanárúrral a táborhelyen.
Meglepően sokan jelentkeztek, még a lányok közül is. De végül csak páran maradtunk a szálláson. Az Amber nevű szőke lány a barátaival, Nataniel és Rayne. Viktor és a barátnője, Claire megkérték Shermansky-t, hogy sétálhassanak, így ők sem maradtak a tábor területén.
Amint elment a csoport a szőke lány és a barátai megléptek. Gondolom valami plázát kerestek a közelben. Róluk pedig jól tudta mindenki, hogy nem dohányoznak, így én sem kaptam szívbajt tőlük. Viszont megcsörrent a mobilom, így kicsit félrevonultam. Még láttam, ahogy Nataniel odamegy Rayne-hez, utána sarkonfordultam.
Visszatérve hallottam, hogy valami Dakota nevű srácról beszéltek.
- ... utána Viktor még belerúgott hármat és elmenekültünk. - mesélte a lány.
- Ki ez a Dakota? - szálltam be a beszélgetésbe.
- Az egyik ismerősöm. - ráncolta a homlokát Nataniel. - Már megint csak gondot okozott.
- Ti egész jól megértitek egymást. - néztem rájuk.
- Az nem kifejezés. - ironizált Rayne. - Csak akkor vagyunk jóban, ha nincs itt Nath bandája.
- Na ez azért nem így van. -sóhajtott a szőke fiú. - Ha a barátaiddal vagy körülvéve akkor mindig bunkó vagy.
- Jó, nyugi.. - vakargattam a tarkómat zavaromban. - Csinálni kéne valamit, amég a többiek visszajönnek.
- Csináljuk meg a bográcsost. - ajánlotta fel Nataniel. - Biztos éhesek lesznek, amikor visszaérnek.
Bólintottam, majd nekiálltam előbányászni az alapanyagokat a kiskonyhából. Volt itt minden, a krumplitól kezdve a hagymán ás a borsig.
Mindenki megkapta a szerepét. Először a tűzgyújtásról kellett gondoskodni. Nataniellel nekiálltunk fákat gyűjteni, még Rayne a szalonna elkockázásával volt elfoglalva.
Elég sokat bajlódtunk vele még begyúlladt. Végül rátettük a hatalmas bográcsot benne a szalonnadarabokkal. Nath ottmaradt vigyázni rá, én pedig csatlakoztam Rayne-hez és együtt pucoltuk a krumplit.
- Mi van veletek? - fordultam felé.
- Mi lenne? Osztálytársak vagyunk....
- Történt valami a nyáron? - Rayne a kérdésemre ugrott egyet, majd elvágta a kezét. - Tehát történt..
- De semmi különös nem volt. - bámulta a földet. - De komolyan... Csak bevallotta az érzéseit.
Egy halk sóhajjal jeleztem, hogy mindent felfogtam, így visszaindultam a krumplival a tűzhöz és belekevertem. Utána jöttek különböző fűszerek, hagyma, majd a legvégén a virsli. Fennhagytuk a tűzön, hogy ne húljön le, majd megpróbáltunk a teraszon megfelelő mennyiségű helyet, a konyhában pedig tányért és evőeszköszt keríteni.
A csapat hamar vissza is ért, így nekiálltunk kiszedni mindenkinek az ételt. Láthatólag ízlett nekik, így örült a fejünk.
Lassan sötétetni kezdett, így a tanárok és a két fiú elvonultak. Mi csendben pakolásztunk, beszélgettünk.
Éjfél tájon Rayne felpattant, majd körbeordibálta a tábort, hogy Castiel és Viktor írtak neki, hogy a tanárok alszanak.
Na akkor elszabadult a pokol. Mindenféle szobából jöttek ki diákok piával, vizipipával és kezdtek neki a tipikus osztálykirándulásos programnak.
- Tanár úr, nem iszik velünk? - nyomott a kezembe Amber egy üveg pezsgőt.
- De. - mosolyodtam el, Rayne pedig gyanakodva nézett a lányra.
- Mi ez a nagy kedvesség?
- Az osztálykiránduláson belefér. - kacsintott a szőkeség, majd visszament a barátnőihez.
Lassan megiszogattuk a pezsgőt, majd amikor eloszlott mindenki bementünk a szobába. Épp becsuktam az ajtót, amikor Rayne közelebb lépett, majd megcsókolt. Meglepett, de viszonoztam és szorosan magamhoz húztam. Nekiállt az ingemet gombolni, majd az ágy felé mentünk.
Egy hasító fejfájás józanított ki. Amikor feleszméltem rájöttem, hogy épp annak a dolognak a kellős közepén vagyunk. Rémülten ugrottam le a lányról és takartam be, majd a törölközőmet a derekam köré csavarva mászkáltam fel alá a szobában.
- Mi a francot műveltél? - hallottam meg a hangját, majd utána közvetlenül zokogni kezdett.
- Én igazán semmiről sem tudtam. - motyogtam. - Nem emlékszem semmire.
A szekrény felé nyújt, majd az arra helyezett kislámpát felém hajította, majd sírva bújt a takaró alá.
- Legalább öltözz fel... - motyogtam, majd odagyűjtöttem az ágyához a ruháit, én pedig elvonultam az enyémekkel a fürdőbe.
Mikor kiléptem már ruhástól ült az ágyon és a sírása is abbamaradt.
- Te komolyan nem emlékszel semmire? - csodálkozott.
- Csak annyira, hogy csókolóztunk..
- Mit csináltunk? - kiabált rám.
- Hát.. te kezdted. - sóhajtottam.
- Le kellett volna állítanod, amikor tudod, hogy részeg vagyok! - folytatta a kibálást, majd lecsendesült. - Várjunk? Én nem is voltam részeg...
- Lehet volt valami a pezsgőben? - ráncoltam a homlokom.
- Gratulálok, te megütötted a főnyereményt. - hallottam meg Amber hangját. - Hogy ízlett a pezsgő?
- Te kis... - morogtam a fogaim közt.
- Meg egy lépés és megmutatom mindenkinek ezt a videót. - nyomta a képembe a telefonját.
- Hogy merészelted, te utolsó, undorító cafka? - kezdett el Rayne kiabálni, mire Nataniel is megérkezett és értetlenül nézett.
- Ha egy ujjal is Amberhez mersz érni, akkor mindenhova feltesszük a videót. - vigyorgott Li.
- Igen? Akkor én is elterjesztem a kis családi titkodat. Azt, hogy a szüleid jól átvágtak. Valójában téged fogadtak örökbe, nem igaz, Nate? - kiabált a szobatársam a szőke lányra.
- Tekintve, hogy nem tudok semmit, de Amber már sok embernek a bögyébe van, a ti pártotokra is állok. Ha kell bizonyítom, hogy a húgomat örökbe fogadták. Kivéve akkor, ha nem csinál balhét.
A szőke lány feje elvörösödött, majd addig szekáltuk, amég ki nem törölte a videót. A szemeivel ölni tudott volna, de csak fogta a barátnőit és elviharzott.
Idegesen bevágtam magam mögött az ajtót, Natanielre bízva Rayne-t. Még hallottam, hogy csendben zokogni kezd, de továbbálltam.

Dimitri szemszöge:
Miután mindenki elfogyasztotta a megfelelő mennyiséget a kedvenc fagyijából útnak eresztettem őket. Rayne csatlakozott a bandájához, én pedig visszamentem az iskolába. Ez volt az első napom tanárként, így nem akartam elkésni az éveleji tanári értekezletről.
Az egészet végigseggelni kicsit unalmas volt számomra. Kezdő tanárként a nagyobb bálok és rendezvények szervezésébe még nem volt beleszólásom.
A végén szóbajött a szeptemberi háromnapos kirándulás is. Osztályfőnökként tehettem javaslatot. Rövidebb egyeztetés után abban maradtunk, hogy az évfolyamunk az Annecy-tóhoz fog utazni.
A megbeszélés után kifelé rohantam, amikor egy lány megállított. Ismerős volt, a táborban is rész vett. Ha jól emlékszem, akkor egy vörös hajú fiú barátnője.
- Te vagy Rayne pasija, igaz? - szegezte a kérdést.
- Nem vagyunk együtt. - válaszoltam zavartan.
- Annál jobb. - vigyorgott. - Nem értem, hogy mit eszel rajta. Én sokkal jobb döntés vagyok, hidd el.
- Pont azt szeretem benne, hogy veled ellentétben ő másokra is gondol.
- De neki ott van Viktor. - biggyesztette le az ajkait.
Sóhajtottam, majd próbáltam faképnél hagyni, de elém állt.
- Egyszer úgy is elszedlek Rayne-től. -  nevetett. - Idegesít, hogy ő folyton a jobb pasikat fogja ki magának.
- Ezekszerint nagyon szeretheted a barátodat. - forgattam meg a szemeimet, majd odébblöktem.
Szaporáztam a lépteimet, nehogy utánam jöjjön.
Hazaérve az első dolgom az volt, ledobtam az ingemet és bedőltem az ágyba. Komolyan nem tudom, hogy mire vállalkoztam. Tanári állás mellett álmodozhatok olyan csinos lányokról, mint Rayne. De hogyha a tanítványom, akkor már nagy a baj.
A nap további részében inkább az igazgatónő által adott papírokkal foglalkoztam. Átolvastam a diákjaim aktáit, végignéztem a tavaly elért eredményeiket, majd elfintorodva toltam el magamtól a laptopot.
- Komolyan ezt akarom csinálni? - intéztem a kérdést az ölemben ücsörgő macskámnak.
Természetesen válaszképp csak megvakarta a füle tövét, majd leugrott és a tálkájához ment.
Szegényt egy dobozban találtam, az utcán. Keservesen nyávogott, de rajtam kívül senki nem vette észre. Belebugyoláltam a kabátomba és hazahoztam. Azóta a kanapén tesped minden álló nap és rengeteget zabál.
Lefürdés után hamar elnyomott az álom, hiszen előző éjszaka nem sokat aludtam. Izgultam, hogy milyen lesz a találkozás Rayne-nel. Féltem, hogy nem emlékszik majd rám, vagy már talált valaki mást helyettem. A mai nap után pedig választ kaptam a félelmeimre, kételyeimre, így nyugodtan hunyhattam le a szemeimet.
Az elkövetkezendő pár napban megpróbáltam belehúzni és a legjobbat kihozni magamból tanárként. Igaz, hogy egyelőre lelkes voltam, de a társaság nyúzott feje, az órai beszélgetések és alvások rettenetesen illúziórombolók voltak. Nem beszélve arról, hogy amint szóbajött a kirándulás mindenki szétesett. A várakozás hevében mindenki elfelejtett tanulni, én pedig feleslegesen nyöködtem az anyaggal. Csak néhányan, a DÖK elnök, Nataniel csoportjába tartozó diákok tanultak óráról órára.
Végül elérkezett a kirándulás ideje is. A zajos és várakozó diákok vidáman ácsorogtak a vasútállomáson. Az eső igencsak erősen esett, de ez nem rontott a kedvükön. A táborra vonatkozó terveikről beszélgettek. Hallottam, ahogy az alkoholfogyasztástól, dohányzástól és kiszökdösésről beszélgettek. Én ebbe nem akartam belefolyni, hiszen nem régen voltam diák. Tudtam, milyenek a táborok, milyen a diákcsíny. Amég a verekedés és a drogok nem kerültek szóba, addig hagytam mindenkit.
Beállt a vonat a 12. vágányra, a csoport pedig odagyűlt elé.
Üdvözlök mindenkit! - állt elő az igazgatónő. - A vonaton akárhol foglalhattok helyet. Viselkedjetek normálisan, ne csináljatok rossz hírnevet az iskolának. Senki nem ülhet dohányzó kocsiba! Szálljatok le az adott helyen, nem ellógni semmit. Jó utazást mindenkinek.
- Köszönjük. - zsongta a diáksereg, bár érezni lehetett, hogy nem örülnek, hogy Shermansky itt van.
- Még valami. - fordult vissza a diri. - Arra tekintettel, hogy mindenkinek normális legyen Viktor mellettem fog ülni az út során. Castiel Mrs. Fletcher mellett fog ülni, Rayne pedig Dimitri tanárúr mellett. Hogy azokat elkerülhessük, amik az eddigi táborokban voltak, az adott tanárokkal fognak egyhelyen aludni is.
- Ne már! Mi a szar ez? - kezdett Viktor a hátam mögött sopánkodni.
- Mrs. Shermansky.. - vakatram a tarkómat idegesen.
- Netán problémája lenne?
- Hát... nem úgy kéne, hogy a fiúk férfi tanárral lesznek, a lányok pedig nővel? - nézem rá zavartan.
- Így kéne. - sóhajtott. - Itt viszont kemény dióról van szó. A legszigorúbb tanár van a legproblémásabb diákkal és így tovább...
Mindannyian felszálltunk a vonatra, majd mindenki megkereste a párját. Rayne is helyetfoglalt mellettem, a vonat pedig indult is.
- Ez rohadtul nagy szívás. - ráncolta a homlokát. - Most komolyan Viktor az öregasszonnyal alszik? Halálra fogom magam unni nélküle.
- Én is itt vagyok. - néztem rá sértődötten.
- Jó, de az egész banda atomjaira lett bontva. Fletcher egész nap ordibálni fog Castiellel és parancsolgatni fog neki, a nyanya pedig kikötözi Viktort és otthagyja. - nevetett. - Ez egy szar lesz.
- Ha velük nem is tölthetsz este semmi időt, felőlem a többi barátod átjöhet. - próbáltam nyugtatni.
- De nélkülük semmi nem az igazi. - mondta nyúzottan, majd a vállamra döntötte a fejét.
- H-hé! Mi van, ha meglát az igazgatónő? - néztem rá zavartan.
- Nyugi, a banya vagy öt kocsival odébb van. Nem fogja csak azért idevonszolni a csülkeit, hogy megnézze azt, hogy mi pont mit csinálunk. - sóhajtott.
Igaza is lett. Shermansky ténylet nem jött megkeresni senkit, így az út nyugodtan telt.